Mindent a mézről

Mindent a mézről

Méz, olaj, magvak, szappan, takarmány: mindez egy növényből

A sokoldalú napraforgó

2020. augusztus 01. - Márta Egerszegi

 

/Fotó: enriquelopezgarre/

A napraforgó az egyik legsokoldalúbban felhasznált növény a világon. Történelme több, mint 3000 évre nyúlik vissza, azóta is töretlen a népszerűsége. Íme egy csokorra való a legérdekesebb tudnivalókról. Olvass tovább.

Mindannyian találkoztunk már napraforgó vetéssel utazásaink során. Szemet gyönyörködtetők a sárga szőnyegként elterülő napraforgótáblák.

/Fotó: Román Ildikó/

Származása:

  • vad-és kultúrváltozata 1510 körül került Európába
  • Európa nyugati felében majd 200 évig inkább csak dísznövényként termesztették
  • 1716 fordulópont volt: egy /Bunyan névre hallgató/ angol patikus megállapította, hogy a napraforgó magja olaj kinyerésére alkalmas, ezt a felfedezését a londoni szabadalmi hivatalba be is jegyeztette
  • hazánkban a XVII. századig dísznövényként termesztették
  • 1860-as évek súlyos aszályai hívták fel arra a figyelmet: a napraforgó rendkívül jó aszálytűrő

 

Sokoldalú felhasználhatósága:

  • dísznövény változata vágott virágként
  • takarmány változata nektárt, virágport ad, előbbiből mézet készítenek a méhek
  • termését a napraforgómagot: emberi fogyasztásra hántolt vagy hántolatlan formában használják
  • a konyha fontos eleme: étkezési olajat készítenek belőle
  • az alacsonyabb olajtartalmú magvakat madáreleségként, illetve sertés takarmányként használják
  • a sütő-és cukrászipar is előszeretettel használja az olajos magvakat
  • lekvárok, dzsemek gélképző anyagaként is használják: a szár 5-8%, a napraforgó tányér 15-25% pektint tartalmaz, melyet kivonva értékes gélképzőt nyernek
  • olaját szappankészítés fontos összetevőjeként használják
  • olaj kinyerését követően az ún. kaszatból (terméshéj és mag) takarmány készül. 100 kg kaszatból 30 kg olajpogácsa marad vissza, mely zsírokat, ásványi sókat tartalmaz, fehérjetartalma 50%, így gazdag tápanyag
  • a sokak által ismert, klasszikus Helia-D krémet és termékcsaládot például a napraforgószár vizes kivonatából készítik

Kijelenthetjük, hogy a napraforgót az utolsó szögig fel tudjuk használni. Arról nem is beszélve, hogy a takarmányozást követő további alakját, a trágyát pedig a termőföldbe visszajuttatva tovább hasznosítjuk. Része a teljes körfogásnak.

 

/Fotó: Román Ildikó/

Napraforgóméz

Milyen mézblogger az, aki nem ír magáról az édes, selymes csodáról, a napraforgómézről?

Lássuk csak. Színét tekintve aranysárga, viszonylag gyorsan kristályosodó méz. Íze kissé kesernyés lecsengésű, mely mellett megjelennek a napraforgómagra emlékeztető ízjegyek.

 

Állag:

Kedvenc kérdésem: "ha a méz becukrosodik, akkor hamis, igaz? Cukorból készül?". Válaszom: Dehogy! A mézek kristályosodása teljesen természetes folyamat. A napraforgóméz esetén azt gondolhatnánk, hogy valami furcsaság történik a mézzel kristályosodása során, ugyanis jellemzője, hogy két részre válik, az üveg alján sűrűre kristályosodik, felül pedig folyékony lesz. Ha az otthonra vásárolt méz így alakul át néhány hónapot követően, akkor megnyugodhatunk, valódi napraforgómézhez van szerencsénk.

 

Jótékony hatásai:

Érdemes beszerezni otthonra sokoldalú jótékony hatása végett.

Szeretném kiemelni, hogy savas kémhatása miatt gyomorsav túltengésben szenvedők NE fogyasszák

  • immunerősítő
  • lázas betegség esetén kiváló
  • segít a gyulladások csillapításában
  • fertőtlenítő hatású
  • prosztata betegségek esetén hatékonyan támogatja a szervezetet
  • görcsoldó hatása miatt fogyasszuk a szükséges időszakokban
  • vizelethajtó hatásával segít eltávolítani a szervezetben felgyülemlett vizet

 

Ha legközelebb egy csodás napraforgó táblát pillantasz meg, bármi eszedbe juthat: szappan, lekvár, Helia-D, vagy furcsán kristályosodó, sokoldalú gyógyító méz ;). 

Ha tetszett a poszt és szívesen olvasnál olyan érdekességeket a mézről és méhtermékekről, amikről a mézkedvelők keveset tudnak, gyere és iratkozz fel ide Kattintva! , melyet követően alkalmanként rövid érdekességeket küldök. Várlak itt!

Ha van Facebook profilod, klikkelj és kövesd be a Mézecske nevű oldalamat, ahol egyéb érdekességekkel találkozhatsz a jövőben.

forrásként felhasználtam: http://www.agr.unideb.hu/ebook/szantofoldinovenyek/termesztsi_technolgija10.html 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentamezrol.blog.hu/api/trackback/id/tr7516083032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása